Soha nem felejtem el a percet, amikor a csajom ajtót nyitott félig kisírt szemekkel egy szerda délutánon, miközben addigra már majd megőrült a várakozástól, hogy hazaérjek és végre közölhesse a hírt.
A kezembe nyomott két terhességi tesztet és hatalmas szemekkel várta a reakciót.
Nem terveztünk igazán tudatosan előre, illetve egyezkedtünk mikor lenne a legideálisabb a gyerekvállalás, de ebben még elég messze voltunk a kiegyezéstől. Addig is azonban nem tettünk sokat a fejlemények ellen, így végülis benne volt, hogy a fenti jelenet bármikor bekövetkezhet, ettől függetlenül erre nem tud feltételes módban rákészülni az ember.
Én voltam az egyébként, aki még húzta-halasztotta volna a témát elsősorban masszív időhiány és egzisztenciális megfontolások okán, de a hír felülírt minden ódzkodást és egyetlen pillanat alatt a világ legboldogabb embereivé varázsolt mindkettőnket.
